Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél c. könyvének bemutatója

Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél c. könyvének bemutatója

Szeptember 22-én kedden este 6 órai kezdettel kerül bemutatásra Szegeden, a Dugonics tér 12. alatti Millenniumi Kávéház klubhelyiségében az újvidéki születésű, jelenleg Budapesten élő, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőségét vezető Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél című könyve.
A regény Újvidék történetét, és a benne élő nemzetiségek együttélését mutatja be a maga módján...
A könyvet Kisimre Ferenc mutatja be a szerző jelenlétében.
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.
VMDK Szegedi Tagozata

Rendezvényünk létrejöttét támogatta a Csongrád Megyei Önkormányzat és Szeged Megyei Jogú Város Kulturális Alapja.

Balázs Attila:

Kinek Észak, kinek Dél

(részlet)

 

Amikor Josip Broz meghalt, Ljubljanába elröpült érte a Kék Madár. Tito KÉK VONATja (Plavi voz) még az ötvenes években készült, utána ezt az alapmodellt fejlesztették szüntelenül tovább, és a jugoszláv államfő szinte mindegyik vendége kipróbálta. Különösképp az olasz elnök, Pertini imádta, aki elkészíttette annak kicsinyített mását, és gyakran gyönyörködött benne, játszadozott picit vele, hogy végül Sophia Lorennek ajándékozza. A szerelvény legpazarabbul berendezett vagonjában a kék szín dominált, s négy helyiségből állt: szalonból, fürdőszobából, meg két hálószobából. Érdekes, hogy a fürdőszoba a két háló közé ékelődött, amelyek közül a második volt Jovanka Budisavljevic kapitányé, az első természetesen magát a marsallt illette meg. Egy titkos szemtanú szerint, aki évekig e vonat takarításával foglalkozott, ebben a tenger azúrját idéző, barátságos fürdőszobában sokáig ott vonatozott Liz Taylor könnyű kis rózsaszín lábborotvája. Az illető megesküdött rá, további pikáns részleteket azonban nem volt hajlandó feltárni. Csak Kádár János magyar államfő elszakadt cipőfűzőjét mutatta meg.

Az átutazó halott elnököt Zágrábban óriási tömeg fogadta, annál is nagyobb Belgrádban: térdig a könnyek árjában, levett kalapokkal, dagadt szemekkel, túlzás nélkül lehet mondani, és a sírás-jajgatás felhallatszott a csillagokig. Mindez manapság a hálózatra is felkerült korabeli filmen látható, a temetés egész menetével együtt, mindazzal a sok rangos vendéggel, akik valamikor Tito asztalánál ültek, vendégszerető ágyában feküdtek, most pedig a koporsójánál álltak. Minden protokollra fittyet hányva Palesztina sok vihart átélt, fura arcú, duzzadt ajkú, hajlott fia tartózkodott legtovább a ravatalnál, kezét a csukott koporsóra helyezve, úgy sírt, majdnem kerek tíz percig. El kellett vezetni onnan Jasszer Arafatot.

Josip Broz Tito végül a belgrádi Dedinjén lelt majdnem háborítatlan örök nyugalomra. Belgrád kimagasló villanegyedében, szó szerint: az Öregember dombján, mert hogy etimológiailag a név ebből ered. Az Öreg v. Apó v. Öregapó dombján (helységnévként: Nagyapádon), a Virágházban. Mivel a temetés utolsó aktusát, a koporsó elhelyezését a kamerák nem mutatták, később lábra kapott, hogy Titót valószínűleg "nem is ott temették el". Az ezt követő időkben utóbb többek fejében megfordult, hogy meg kellene nézni, mi ebből az igaz: ott van-e tényleg? És ha ott van még belőle valami, szemétre kéne vágni az egészet. Annak az embernek a maradványait, aki a horvátoknak nem volt eléggé horvát, a szerbeknek meg túlságosan az volt. Enyhébb változatban: csontjait legurítani a domboldalon.

Megjegyzendő: ez idáig, 2007 szeptemberének méla napsugarú haváig erre - mindenek ellenére - ténylegesen mégsem került sor, azonban ahogy Sztálingrád se többé Sztálingrád, úgy például többé nem Titográd Titográd, hanem Podgorica a harcos múltjára kivételesen büszke Montenegróban (Crna Gora). Nem beszélve mindarról a sok Tito marsall után elkeresztelt intézményről, kultúrházról, kaszárnyáról, térről, útról, sugárútról, óvodáról, iskoláról stb., amelynek "Titoszlávia" megszűnésével nevében nyoma veszett. Az Elnököt azelőtt mindig tapsviharral, virágesővel, szenvedélyes csókkal és ájult kitárulkozással fogadó Újvidéken is. Ahol Josip Broz arcképe eltűnt még a török/albán/macedón cukrászdákból, pékségekből is. Márpedig úgy nézett ki, hogy onnan nem veszhet ki soha, de soha.

Képgaléria Mavrák Imre képeiből

 


© 2006 VMDK Szegedi Tagozata, vmdk@vmdk-szeged.hu