Kárpátaljai kirándulás 2009.06.18-21

Kárpátaljai kirándulás 2009.06.18-21

 

Trianoni határainkon túl -- ahol a két Tisza összefolyik

 Rahói levél a Hét Napnak

Rahó: balról a Fekete-, jobbról a Fehér-Tisza siet a ''nagy”-Tiszába... - Pónya László felvétele

    
    Juhász Gyula: A Tisza
    (részlet)
    Ki vagy, te szeszélyes
    Te szőke víz,
    Te lusta, te széles
    Nyugalmas, édes,
    Kinek kurta útja
    Csak a magyar puszta
    Földjére visz?
    Ki vagy, te csapongó,
    Te büszke víz,
    Te szilaj, te rontó,
    Te gátakat bontó,
    Kinek törtetése
    A Duna ölébe
    Sietve visz?
    
    A Tisza a legmagyarabb folyó. Pontosabban: volt. A trianoni békediktátum a szőke Tiszát is feldarabolta. Jutott belőle Ukrajnának, Romániának, Szlovákiának, Magyarországnak és Szerbiának is. S talán éppen ez idő tájt szűnt meg a szőkesége is, mert 1920 után a győztes nagyhatalmak ordítóan tudatlan, ugyanakkor dölyfös és magabiztos határozata után elkezdődött a folyó szennyezése. És napjainkban is tart, mi több, egyre fokozódik... A 940 kilométer hosszú folyóról könyvtárnyi leírás, tanulmány, feljegyzés, esszé, népdal, gyönyörű lírai költemény keletkezett. Elég, ha csak a Petőfi Sándor A Tisza című szépséges és megragadó poémájára gondolunk vagy a szegedi Juhász Gyulára, aki azonos című versében méltatja a csodálatos folyó erényeit, ugyanakkor rámutat az általa támasztott veszélyforrásokra is.
    A Tisza folyó kárpátaljai szakaszán tett kirándulást a közelmúltban a VMDK szegedi tagozatának negyvenfőnyi csoportja. A zömmel Szegeden élő egykori délvidékiek, valamint a hozzájuk kötődő szegediek, pécsiek, esztergomiak, tiszaszigetiek négynapos útjuk során elzarándokoltak a folyó forrásához, pontosabban a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyásához is. Nem bánták meg. Tudniillik Szeged testvérvárosától, Rahótól alig néhány kilométerre északra található ez a páratlan látványosság, amely elkápráztatja az odalátogató turistákat. A Máramarosi-havasokban eredő két Tisza-ág itt találkozik és onnan folytatja útját egészen a vajdasági Titelig, ahol a Dunába ömlik.
    A ''Tiszák" találkozását a legjobban a Tiszabogdály felé kanyarodó út egyik hídjáról figyelhetjük meg, de le is sétálhatunk a folyó partjára és megcsodálhatjuk a Fekete- és a Fehér-Tisza sodrását, majd a közös mederben való egyesülését. A Fekete-Tisza a hosszabb, a szakemberek szerint ez az igazi, a folyót tápláló gazdagabb forrás, s a színe is -- nevét nem meghazudtolva -- kicsit sötétebb. A Fehér-Tisza rövidebb valamivel, igazi forrását is a közelmúltban fedezték fel, mégpedig egy szegedi Geo-Environ nevű cég, amely 2000-ben a szükséges mérések elvégzésével állapította meg, hogy melyik forrást tekinthetjük eredetinek. Ezt a tényt egyébként a helyi Kárpáti Bioszféra Rezervátum szakemberei is megerősítették.
    A legtöbben levetik a cipőjüket a jeles helyen, belegázolnak előbb az egyik, majd a másik ágba, végül pedig a már összeölelkezett Tiszába, köveket gyűjtenek, hogy otthon látható helyre rakják ki és elmondják látogatóiknak: jártunk a Tisza összefolyásánál. A víz tiszta, áttetsző, a medrében apró pisztrángok cikáznak, a kicsiny kövek is látszanak a folyó fenekén. (Bezzeg néhány kilométerrel odébb már jelentkeznek a ''spontánul elszórt" flakonok, papírok, textildarabok, olajoskannák, ezek azután szépen átrendezik a folyó színét, s a víz összetételét is.) A parton fűzfák, cserjék, a távolban Rahó, a csaknem 80 ezres város zaja. (Napjainkban már alig másfélezer magyar nemzetiségű lakosa van.) A folyón közúti és vasúti híd vezet át, kissé távolabb pedig függőhidak, amelyen a gyalogosok kelhetnek át az egyik partról a másikra. Ezeket a közlekedési műtárgyakat ''asszonyvallató"-nak is hívják, mivelhogy korábban az arra élő férfiak a hegyekben bányászként vagy favágóként dolgoztak, s amikor hazatértek, felvitték az feleségeket az igencsak imbolygó, furcsán lengő hídra, s ha nem mertek átmenni rajta, az azt jelentette, hogy férjük távollétében a ''szárazföldön" félreléptek... Ez persze legenda, az azonban bizonyos, hogy nemcsak a nők, de a férfiak is csak nagy nekirugaszkodás után tudták vállalni az átkelést a szél által himbált hidakon!
    Európa földrajzi középpontjában
    Ellenkező irányban, délen, Barnabás és Terebesfejérpatak falvak között van egy kék obeliszk, amely Európa földrajzi középpontját jelzi: ,"Ez egy állandó, pontos és örök hely, amelyet egy nagyon pontos, Ausztria-Magyarországon készült különleges hosszúsági és szélességi mérőműszerrel állapították meg. 1887." -- olvashatjuk latinul és magyarul is a feliratot. Az emlékmű helyét tehát még az Osztrák--Magyar Monarchiában élő kutatók határozták meg 1887-ben. Azóta is ott áll. A Rahótól 17 kilométerre lévő Terebesfejérpatak (ukrán nevén Gyilove) e híres-neves látványosságát rengetegen felkeresik. Nemcsak azok a magyar turisták, akik a két Tisza összefolyásához igyekeznek, hanem maguk az ukránok is. Ottjártunkkor több autóbusz is vesztegelt a hatalmas parkolóhelyen, ahol a turisták ugyan az obeliszk és a magyarázótáblák előtt fotóznak, filmeznek, azután viszont megrohamozzák az ajándéktárgyakat, csecsebecséket kínáló árusokat, akik közül néhányan magyarul is beszélnek. Rengeteg fafaragványt árusítanak, de képeslapot, agyagedényt, bizsut, mézet, lekvárt, sajtot, sőt medvebőrt is vásárolhatunk a portékájukat hangosan dicsérő piacozóktól. Jellemző eset: egy fél méter magas, fából faragott Szűz Mária-szobrot 100 dollárért kínálnak, majd lassan csökkentik az árát és 30-ért kel el, egyesek szerint -- művészi értékét tekintve -- ennyit sem ér meg. Mások ismét azt mondják, maga a faanyag kerül ennyibe...
    Az obeliszk mellett gerendaházak (fából van bőven arrafelé), panziónak és vendéglőnek berendezve. Az egyik ilyen vendéglő valóságos helytörténeti és néprajzi múzeum: az ukrán tangóharmonikától a varrógépen át a múlt században gyártott rádiókészülékekig minden megtalálható itt. Ugyanakkor ott van a sarokban a hűtőláda is, ahonnan a kedves vendég előveheti a finom fagyit vagy az üdítőt. Az árak mérsékeltek, a presszókávé 3 hrivnyába kerül (100 forint), a sör pedig 5-6 hrivnyába (150-180 forint). Igaz, náluk az átlagfizetés sem igen haladja meg a 35-40 ezer forintot.
    Főhajtás őseink emléke előtt
    Szállásunkra, a Tisza-parton fekvő kis ékszerdobozba, Csetfalvára tartva, megállunk Aknaszlatinán. Az Európa legnagyobb sóbányáját birtokló kisváros ma inkább az allergológiai kórházáról ismert, melyben 320 ágy van, és a légzésszervi betegségek gyógyítására szakosodott. Betérünk az 1935-ben épült Szent István római katolikus templomba, melynek kertjében 7 kopjafa emlékeztet bennünket a magyar törzsek vezetőire, csakúgy, mint a kőszobrok a katolikus szentekre. Emléket állítottak itt a második világháborúban elesett magyar honvédeknek is. Az obeliszk előtt mindig friss virág vagy koszorú.
    Tiszaújlak. A kicsiny falu határában áll a Rákóczi-szabadságharc első dicső győzelmét megörökítő hatalmas obeliszk, amelyen egy hatalmas turulszobor van, az emlékművön pedig a ''Cum Deo pro Patria et Libertate." (Istennel a hazáért és a szabadságért) felirat. A fejedelem 1906-ban történt Kassára való hazaszállítása évében állították fel az obeliszket, amelyet a történelmi vármegyékből hozott földből kialakított dombon helyeztek el. A II. világháborút követően a szovjetek lerombolták, a dombot elhordták. 1989-ben a helyi határőrkolhoz (!) állította vissza az emlékművet és a turulmadarat, csőrében a karddal. Azóta helyi magyarság, az anyaországi és a trianoni határokon kívül rekedt honfitársaink zarándokhelye ez a Tisza-parti kis emlékhely.
    A délvidéki csoport nevében Nagy Abonyi Attila, a szegedi egyesület elnöke helyezte el a kegyelet nemzetiszínű szalagját a tiszaújlaki Rákóczi-emlékművön, s a jelenlévők együtt énekelték el nemzeti imánkat, a Himnuszt.

KISIMRE Ferenc

Forrás:

http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=4625&no=263

Szepsy Eleonóra:


       Kárpátalja felé


Megyünk, megyünk, várnak minket
messzi magyar testvérek.
A szeretet szálai a
határokon átérnek.

Csetfalvára visz az utunk,
szállásadók ők lesznek.
Tudjuk, ismeretlenül is
mindent kedvünkre tesznek.

Megyünk, hajt a magyar szívünk.
Munkács, Huszt és Verecke!
Ősi földért sóhajtozunk:
Bárcsak miénk lehetne!

Jó az ilyen kirándulás:
magyarságunk növeli.
Pár nap múlva hazatérünk
szép élményekkel teli:


Szeged-Nyíregyháza  2009.06.18.

 

 


© 2006 VMDK Szegedi Tagozata, vmdk@vmdk-szeged.hu